You are currently viewing Tehetetlen helyzetek

Tehetetlen helyzetek

Drága Olvasó!

Nem kívánok negatív bejegyzéseket írni és nem is ennek szól a cím. 

Inkább annak, hogy ha valami nem illeszkedik a létembe és nem is érzem, hogy az adott helyzettel dolgom van, mert érdekel és tanulnék belőle, akkor hagyjam. 

Volt már, hogy kapaszkodsz valami után, de érzed, hogy nyomorba dönt? Mintha tesztelne az élet!  Lehet, hogy nem véletlen írják, hogy visszafelé ne fordulj és ne nézz. Egy drága jó embertől hallottam azt a mondást, amit már én mondok másnak: Mindenkit használj arra, amire való. 

Aztán ezt kiegészítem azzal, hogy csak akkor használd, ha tényleg erre vágysz. Azért mert nincs jobb, semmiképpen ne csináld! Nem fog boldogsághormont adni!

Tényleg lehetséges, hogy le kell profiloznunk mindent amire vágyunk. Mindent úgy kell megrajzolni, leírni, ahogy szeretnénk. Erre mondják, hogy vonzás törvénye?  – Te hiszel benne? 

Mondhatnám, hogy ugyanazok a felmerülő megoldandó helyzeteim, mint kb. 27 évesen, de ez nem igaz. Munka megvalósítása gördülékenyebben ment, nem kellett a vállalkozó-alkamazotti lét közötti hidat építeni. Egyszerűen akkor meg kellett tanulni az egyensúlyt minden között és a gyereknevelésbe nem belehalni. Most valahogy minden olyan mint a fogaskerék egy malomkerékben. Vagy működik vagy nem. Vagy megjavitja valaki vagy nem. Vagy jön szerelő vagy nem. Leszokunk a lisztről vagy nem. 

Ha most valaki azt mondja nekem, hogy könnyű az élet kivitelezése, akkor kérem, hogy mondja el, hogy mit tesz és hogyan. 

Felmerült bennem, hogy még azt is idetehetném a végére a hogyan szó után, “főleg nőként”. Mert ebben a nexusban a világunk bizton állíthatom, hogy újra eldeformált. Csak a hangzatos szavak, a kötelező tettek a férfiak részéről, de nem gondolom, hogy bármelyik férfi is egyenrangú félként tekint a másik nemre. 

De ha van ilyen személy, szeretnék vele kezet rázni! Isten áldaj Őt! 

Csók (gizi) 

Leave a Reply