Drága Olvasó!

Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.

Azt mondják a régi bölcsek, hogy ez mind értetek/értünk van. Ha külsőleg, össze is zuhanunk, belülről mégis napról napra megújulunk.

Tényleg igaz, hogy a hitünk növekszik, amikor nyomás alatt vagyunk? Igaz, hogy csak annyit kapunk, amennyit kibírunk?

Miért kell eljutni azon szintekre:

– ahol kifogysz a válaszokból, és úgy tűnik, az erőforrásaid kimerültek

– ahol belefáradsz abba, hogy elveszik azt tőled, ami már ígéret szerint nálad van

– ahol már mások véleménye nem hagyod, hogy irányítson.

Amikor már azt érezzük, hogy semmit sem tehetünk, akkor mi az, ami mégis életben tart minket?

A válság, amit most átélsz, talán álruhás áldás. Megtapasztald a saját erősségedet és a hitet és kegyelmet magad felé.

Ti mit gondoltok a kapott nehézségekről, ami ér benneteket az életben? Főleg, ha egyszerre többet is meg kell oldani, akkor azt miért kapjuk?

Ölelés (Vonzerő)