Drága Olvasók!

Képzeljétek el, hogy eldöntöttem, hogy nem fogok egyedül otthon ülni és dolgozni, hanem egy közösségi térben fogom a továbbiakban a mindennapjaimat tengetni. Ezt most azért írtam le, mert volt, amikor a nap 24 órájában egyedül voltam és rájöttem, hogy nem érzem jól magam. Sőt, nagyon rosszul érzem magam. A lelkem fájt. Nem azért, mert nem találnám fel magam, nem tudnék mit tenni, hanem mert semmihez sincs kedvem. Mi motiváljon? Senki nem látja, ha nem csinálok semmit és senki nem látja, ha mindent is megvalósítok. Persze, mondhatnátok, hogy de hát magadért csinálod. Nem igaz! Bármit is teszek, azért cselekszem, hogy élményeim legyenek, jók-rosszak és azt, vagy annak következményeit valakivel megbeszéljem. Közvetve magamért, de ha nem tudom elmondani a történetem, akkor megírom. akkor semmit sem ér. Kezdem megérteni azokat az embereket, akik már nem járnak dolgozni, megkapják az államtól a kiszámított összeget és cél nélkül élj tovább. Ha valaki nem csatlakozik valamilyen csoporthoz, közösséghez, eltűntek a barátok, akkor szinte üres minden. Kezdetnek, persze, hogy jó egy kutya, de ha hozzá fogsz beszélni sokat, akkor azt veszed észre, hogy az utcán és a lakásban is beszélsz és megbeszélsz mindent magaddal. Nekem van egy férfi ismerősöm, ki egyedül él és magában beszél, még akkor is, ha valahol van. Elmegy valakinek segíteni megjavítani valamit és közben megbeszéli magával amit tesz, ahogy tesz és talán még meg is dicséri magát. Nem mondom, hogy ámultam, hogy ÚRISTEN, olyan férfias, hogy mindjárt leszaggatom a ruhát róla.

Én nem akarok így járni. Ezért vettem erőt magamon és eljöttem egy közösségbe.

Azt hiszem, hogy társszerzőm táncos karrierje is így indult, hogy csatlakozott egy táncesthez, amely minden vasárnap kinyitja kapuit és itt lelt barátokra.

Úgy látszik az én életem az üzleti világ finomságai mentén nyitja ki újra a kapuit és talán majd egyszer egy bingó szakkörbe is eljutok. Felnevelek 2 gyereket, 10 év korkülönbséggel és eljutottam abba a korba, amikor már lekoptak azok, akik az első gyerek születésénél még hívtak és akartak velem lenni. Mire legalább 10 éves lett az első gyermek, és megtehettem volna, hogy kicsit kihúzzam az “énidőt”, akkor újra állapotos lettem. 20 év kiesett ilyen téren. Pedig, ha valakinek elmesélném a jelen ismerőseim közül, talán el sem hinnék, hogy az éjszakai élet és én nagyon jóban voltunk és baráti társasággal rendelkeztem, táncoltam, éltem és vihogtam. Aztán gyermek, aztán cég aztán pedig hajamnál fogva kihúzom magam a gödörből és most egy közösségi tér. Nem hinném, hogy meg tudnám azt csinálni, amit 20 évesen, hogy egyszerre mindent és azt bármikor is. Most már lépésről lépésre. Hamarabb kell betérnem olyan helyre, ahol mosdó van, néha elfáradok, nem habzsolok – csak olyan finoman, mondhatnám, hogy nőiesen csinálom a tetteimet. És akkor legyen ez a kifejezés, hogy nőiesen. Mert 20 évesen nem voltam nőies, max. csinos vagy “harapni való”. Most már használom a kliséket, amelyeket ezeket adják. Sőt már harisnyát is húztam

Ne légy egyedül!

Ölelés (Vonzerő)

Az összes reakció:

10Te és további 9 ember