Sziasztok!
Az egyediség, az önállóság, a magamat adom bemutatkozás azt jelenti, hogy vállalom a tetteimet, gondolataimat. Figyelem magamat, hogy a külvilág a megnyilvánulásaimhoz hogyan igazodik, mit változtassak vagy mit vegyek magamra. Ha kell. Ezt onnan érzem, hogy építsem-e be az énembe, hogy nem kellemetlen a létezés. Amikor nem szerep, hanem értem, megértem és azonosulok a tettel. Amikor nem erőből, hanem lendületből, nyugalomból, hitből, örömből, megfontolásból, de mindenképpen önmagammal jóba teszem a dolgomat.
Évi, azt mondta ma, hogy egyre ügyesebb vagy a magad menedzselésében. Tudom, hogy mire értette és nem azért mondta, mert eddig szerencsétlenkedtem, hanem, mert valahogy mindig csak a kijárt úton, a szabad és nem szabad dolgokat betartva jártam, lehet kifelé naivan mutatkozva. Évi mondja mindig, hogy az élet keményít. Igaza van. Megtanulni egyedül jól lenni, csöndben nem félni – ezek fontos dolgok.
Engem inkább vállalkozók vesznek körbe, de persze innen-onnan hallok emberi történeteket. Ami elkeserít. Mintha az emberek nem tudnának magukkal mit kezdeni és hülyeségeket tesznek. Megnyilvánulásuk hülyeség.
Amikor egy macskaszeretet felér egy gyermeki neveléssel és ezt még mások is előtt mondja a macskának: Itt van apa, édes kis cicája” – úristen. Ha a macska ezt kapja, akkor ilyen ember barátnője akarok lenni, mert én biztos, hogy még ezerszer szebbeket fogok hallani. Aztán kiderül – hogy az ilyen emberfajta, érzelmi analfabéta. Azért tudja a macskájának csinálni, mert az nem válaszol vissza.
Miért tettem le ide ezt a gondolatot? – mert SZERESSÉTEK MAGATOKAT!
Mondd magadnak
– jó fej vagyok,
– szép a mosolyom
– tudok kacsintani
– bárkivel elbeszélgetek, akivel csak szeretnék
– kihúzom magam, hisz létezem
– akkor beszélek amikor kell és csak annyit.
Ne vegyél több ruhát,
Ne fogadj be macskát
Ne engedj háziállatot az ágyadba
Tedd félre a telefonodat
Ne kapcsold be a televíziót
A férjet tedd vissza magad mellé
Csókkal háláld meg, hogy ott van
Ne rúgj bele más emberbe
Ne posztolj 2 napig a facebook-ra
Ne kritizálj 1 hétig.
Ettől csillogóbb a szem
egyenesebb a hát
szívkamra tágul
a váll a helyére kerül
a beszéd fenséges
Láb, mint egy manökené
Aztán elmész egy baráti körbe és azt mondják majd neked:
– mi történt édesem, ki vagy virulva? – Semmi nem történt, csak jóembert faragtam magamból.
Ölelés (Kr)