You are currently viewing Csacsogás megállás nélkül…

Csacsogás megállás nélkül…

Drága Olvasó!

Társszerző barátnőmmel azért tudunk jó írásokat (számomra jó írásokat) közölni, mert összhangban vagyunk. Megpróbálunk a hétköznapokban reggelente 1 órát szánni egymásra és megbeszélni mindent ami foglalkoztat bennünket. Innen ismerjük egymás lelkét és interakcióját. Ma ugyanez történt.

Egyszer csak felcsattan a drága, hogy: ” te hallod magunkat?” – “főzésről beszélgetünk.”

Majd jót nevettünk, mert a főzés nem az a tevékenységünk, amire szeretünk időt hagyni és belemélyedni. Most, ha ezt így leírom, hogy különben pedig nem főzünk rosszul, szerintem a gyerekeink felnevetnek. Az enyémek biztosan. Azt szokták mondani, hogy amikor van kedvem hozzá, vagy éhes vagyok, akkor nagyon jól alakul, de kérik, hogy sose újítsak, maradjak a konzervatív ízeknél, mert azzal picit az ehetőbb irányba tartok. De amióta Évát ismerem, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor jött szóba a főzés. Sőt még tanácsot is adtunk egymásnak a mai napon:) .

Éva egyáltalán nem főz rosszul, Ő is életben tartott 2 gyermeket és életképesek maradtak. Én szeretem a főztjét. Talán a rántottája az ami elsőre furcsa volt. Akkor nem tudtam, hogy barátnő lesz, de már akkor megmondtam neki, hogy a kolléganője rántottája jobb volt. 🙂 De ezért jóbarát, mert nevettünk rajta. 🙂

Évi a vihar, a felhő, a nap, a kék ég a hold és a villám. Talán én meg körülötte a csillagok. Én vagyok a matek példa. Az egyenlet a magyar szakkör és a pszichológia. Éva a természet-biológia tudományának doktora.

Főzésre és éneklésre mást veszünk fel. 🙂 használunk erre olyan személyt aki erre való 🙂

De a táncot és a retorikát megtartjuk mindenképpen.

Ma valahogy nem álltam át a mély gondolatok átadására és elmerülésében de van egy történet, amelyet mindjárt egy következő bejegyzésben átadok.

A foglalkozás- mentalitás témaköre lesz.

Ölelés (Vonzerő)

Leave a Reply